Sikerült!
Lediplomáztam, nem a legjobb eredménnyel, de magamtól nem is vártam ilyesmit.
Pontosabban, érdeklődés hiányában nem vártam el magamtól az ötöst.
Szóval, barátnőm megkérdezte mikor kijöttem, hogy milyen érzés. Gondolkodom, mondom jó. Nem tudom. Semmilyen. Passz. Valami euforikus öröm rohamra számítottam, de nem jött az érzés és még mindig várat magára. Apám is megkérdezte, "na, milyen friss diplomásnak lenni?". Ezt is passzoltam. Jó, hogy végre annyi szívatás után lezárhatom ezt a szakaszt, de azért még hátra van egy apróság. A nyelvvizsga. Igen, bevallom, nincs. Miért? Mert lusta vagyok leülni és tanulni. Kedvem lenne, de nem így, nem ehhez, nem a nyelvtanhoz. Most keresek egy értelmesebb módszert a ritmikus magolásnál. Utána?
Átveszem a diplomám, megyek mesterképzésre (már ki is néztem egy érdekes szakot) és folytatom a tanulást. De mi lesz a munkával? Minden frissen diplomázott esetében felmerül a kérdés: hol tudnék elhelyezkedni? Nos, nekem szerencsém van, van munkám, de nem a szakmámban. Nem szeretem, nem élvezem. Nem találok-látok benne perspektívát, kihívást. Lehet ezt egy életen át csinálni? Nem. A most szerzett szakmá(i)mban elhelyezkedni nehéz, de talán nem lehetetlen. Meg kell próbálni, nincs mese. Az álláskeresés egyik fontos lépése a pofátlanság. Menni kell, nyomulni, eladni magad és igen, egyszer befog jönni. Nekem 1 hetembe került az első szakmám elvégzése után munkát találni. Nem volt megfelelő képzettségem, se tapasztalatom, de szerencsére behívtak és ott eltudtam adni magam.
Ennyi kell hozzá. Egy kis önbizalom, némi szerencse és egy nagyon jó PR.
Hogy sikerül-e? Meglátjuk, beszámolok róla az biztos.
